A „magas vérnyomás betegség” megközelítése és kezelése jó példája annak, hogy mekkora a különbség a tüneteket kezelő orvostudomány és az ok-okozati összefüggést feltáró Új Biológia között.

Vannak ugyan feltételezéseik az okokra vonatkozólag - mint pl. a stressz, családi hajlam, elhízás, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, de ezeket inkább „rizikó faktorként” tartják számon, ami hozzájárulhat a betegség kialakulásához.
Az Új Biológia egyértelmű megállapítása az, hogy a betegségeknek nevezett tünetek, így a magas vérnyomás kiváltó oka a szervezet kémiai egyensúlyhiánya, a sejtjeink közötti folyadéktér - azaz a „belső terület” - egészséges, enyhén lúgos kémhatásának savas irányú megváltozása, elsavasodása. Ezt a negatív érzelmeinkkel és a nem megfelelő táplálkozásunkkal okozzuk.

Egy öröklött hajlam felelős lehet azért, hogy ez, és nem egy teljesen más tünetcsoport jelenik meg, de önmagában ez egy kémiai egyensúlyban lévő embernél nem eredményez magas vérnyomást, csak egy elsavasodott szervezetben tud aktivizálódni.

A magas vérnyomás a következőképpen alakul ki:
A vérkeringés legalapvetőbb szerepe, hogy a test minden részét, minden sejtjét ellássa éltető oxigénnel, tápanyagokkal, valamint a sejtekben történő energiafelhasználás során képződött anyagcsere végtermékektől megszabadítsa a sejteket, szöveteket és ezeket a kiválasztó szerveinkhez - vese, máj, bőr, tüdő - juttassa.

A hajszálerek vagy kapillárisok az érrendszer azon része, ahol az előbb említett anyagoknak a vér és a sejtek közötti kicserélődése történik. Ezek olyan vékony csövecskék, amelyekben a vér vörösvérsejtjei csak egyesével férnek át. Ezek a hajszálerek behálózzák az egész testünket, és csaknem minden sejtünk közvetlen közelébe eljutnak.

A hajszálereket megelőző, ezeket ellátó érhálózat a fő ütőérrel kezdődik, majd egy hatalmas fa törzséhez hasonlóan többszörös leágazásokon, egyre több és vékonyabb átmérőjű vivőereken keresztül a hajszálerek rendszerében végződik.
Az egészséges érhálózat rugalmas falú, tágulékony, és amikor a szív összehúzódva belepumpálja a fő ütőérbe azt a vérmennyiséget, ami addig a szív bal kamrájában volt, a szívhez közelebbi ütőerek kitágulva befogadják a hirtelen nagyobb mennyiségű vért.

Ezt a hirtelen kitágulást tapinthatjuk, mint pulzust, ezt követően a szívkijáratnál lévő szelep, a szívbillentyű lezárja a vér visszafolyásának lehetőségét. Így az erekben megnövekszik a nyomás, a vivőerek falának rugalmas kitágulása-feszülése által tárolt energia és az ebből fakadó, de folyamatosan csökkenő vérnyomás keresztüljuttatja a vért az egyre több és kisebb átmérőjű ereken, hajszálereken.
 A vérnyomás a vérnyomásmérésből is ismert két érték; a szív összehúzódásával létrehozott kezdeti magasabb és a következő szív összehúzódásig folyamatosan csökkenő alacsonyabb érték között ingadozik.

A vérnyomást úgy is felfoghatjuk, mint a szív hajtóereje és a kapillárisok ellenállása (áramlást lassító hatása) közötti feszültséget.

Amikor sok savas anyagcsere végtermék van a sejtek közötti folyadéktérben, ezek a vérben is jelen vannak. Testünk a zsírok savlekötő képességét használja fel, hogy a fölös savmennyiség megkötésével biztosítsa a kémiai egyensúlyt, azaz az enyhén lúgos kémhatást.

Az érrendszeren belüli, a vérben lévő fölös savak megkötésére termeli a máj az úgynevezett vérzsírokat, melyeknek közismert neve koleszterin, triglicerid. A vérben lévő több savas anyagcsere származék nagyobb mennyiségű vérzsírok termelését váltja ki, ennek pedig két nem kívánatos következménye van:

1) Az egyik, hogy a vér sűrűbbé válik a benne lévő vérzsíroktól és a sűrűbb vért, csak a megnövekedett vérnyomás képes az érrendszeren, annak szöveteinket ellátó részén, a kapilláris rendszeren keresztül átáramoltatni.

2) A másik következmény, hogy ezek a vérzsírok a megkötött savakkal együtt lerakódnak az erek belső falára – az érelmeszesedésnek nevezett jelenséget okozva –  ami az ereket rugalmatlanabbá ill. merevebbé teszi. Az ilyen rugalmatlanabb erek már nem tudnak a megfelelő mértékben kitágulni, amikor a szív hirtelen az erekbe préseli a vért és így, különösen a nagyobb méretű ütő- és vivőerekben okozza azt, hogy a szükségesnél szűkebb keresztmetszet miatt magasabb vérnyomás jön létre.

Ezt tetézi még az is, hogy a lerakódás is csökkenti az erek belső átmérőjét, ami még nagyobb tágulásra kényszerítené az amúgy is rugalmatlan érfalat. Ez az érfal sérüléseihez is vezethet. Ha ez az agyban történik, ez agyvérzést okoz.
Az érelmeszesedés a kisebb méretű vivőerek esetében olyan mértékben csökkentheti a belső átmérőt, hogy ez az érszűkületnek nevezett problémát okozza.  Ilyenkor az érben átáramló vérmennyiség jelentősen csökken, vagy az áramlás megszűnik.

Ez kezdetben azt jelenti, hogy nem képes elég vérmennyiség átjutni a beszűkült érszakaszon, és az a terület, amit ez az érszakasz lát el, fokozott igénybevétel esetén oxigénhiányban szenved.
Ezt egy beteg jellemzően úgy élheti meg, hogy pl. 200 méter járás után erős fájdalmat érez a vádlijában, ami egy kis pihenés után elmúlik. Vagy terheléskor erős mellkasi fájdalmak jelentkeznek, ami a szív izomzatot ellátó erek szűkületére vall.
Ha a szűkület tovább fokozódik, a kétszáz méterből 100, majd 30 méter lesz, majd nyugalmi fájdalom. Amikor az áramlás csaknem megszűnt, a végtag elüszkösödik, szívizmot ellátó ér szűkülete esetében pedig szívinfarktus alakul ki (infarktus=a szívizomzat elhalása).

Látható tehát, hogy az elsavasodás miatt megváltozott körülmények mellett a szervezet a vérnyomás megnövelésére kényszerül, hogy így biztosítsa továbbra is testünk minden részének kellő vérellátását.
Ezt pedig mi saját magunk okozzuk a stresszel teli életünkből, megoldatlan problémáinkból származó negatív érzelmeinkkel ill. a helytelen táplálkozásunkkal és ez hosszabb távon veszélyesen túlterheli szervezetünket.

A legelső, ami túlterhelődik, az maga a szív és az érrendszer. Emellett a testünk különböző részei sem tűrik egyformán jól a magasabb vérnyomást. Az agyunk, szemünk sokkal kevésbé bírja, mint mondjuk az izmaink. Ezek jeleznek először gyakori szédülés, fejfájás, látászavarok formájában.

A tünetet kezelő orvosok a vérnyomáscsökkentő szereket alkalmazzák. Ezek visszafogják a szív összehúzódásainak erejét és gyakoriságát, tágítják az ereket, erőltetett vízhajtás révén csökkentik az érrendszerben keringő folyadék mennyiségét, vagy befolyásolják a központi idegrendszer vérnyomást szabályozó működését és így érik el a vér nyomásának csökkenését. De ezzel nem szűnik meg az elsavasodás, az érelmeszesedés, az erek rugalmatlansága és ráadásul még egy újabb problémát is okoz.

Mi lesz ugyanis azokkal a sejtekkel, szövetekkel, szervekkel, amelyek a savasodásból eredő megváltozott körülmények mellett csak nagyobb vérnyomás esetén jutnának elég éltető oxigénhez és tápanyaghoz? Éhezni fognak. Egy részük hamarabb elpusztul.

Egy gyógyszeresen beállított „kezelt” vérnyomásbetegnek ugyan kisebb az esélye bizonyos szövődményekre pl. szívtúlterhelés, agyi vérkeringési zavarok - mint gyógyszerek nélkül, viszont gyakoribbak náluk azok a szövődmények, amik a szövetek csökkent táplálásának, oxigénnel való ellátottságának hiányából keletkeznek - pl. szívinfarktus, végtagi érszűkületes panaszok, egyéb szöveti károsodás - azon túl, hogy az elsavasodás alapproblémája továbbra is megmarad.

A szervezet nem véletlenül, hanem az elsavasodásból eredő veszély kezelése miatt emelte meg a vér nyomását. Ha ezt lecsökkentjük anélkül, hogy a kiváltó okot megszüntetnénk, akkor ezzel magunkat becsapva a vészjelzőt is kikapcsoltuk és egy időzített bombán ülve éljük az életünket.

Valamit tenni kell tehát a kiváltó okkal - az elsavasodással!